3 TED videó, amit így az év elején érdemes megnézned…

Nem olyan régen be kellett látnom, hogy valamilyen furcsa oknál fogva a mainstream sorozatok és filmek egy jó részét egyszerűen képtelen vagyok végignézni. Vagy ha sikerül is, leginkább negatív hatása van a lelkivilágomra, aminek az okát még nem teljesen sikerült megfejtenem. Amikor a Black Mirror 4. évadát elkezdtük nézni, akkor tudatosult bennem ez, hogy egyszerűen … Continue reading 3 TED videó, amit így az év elején érdemes megnézned…

Bruncholni (ma már) emberi dolog

A külföldön töltött éveim során találkoztam először a brunch fogalmával, és bevallom, akkoriban még nem igazán értettem, miért is jó az, amikor se reggelizik, se ebédel az ember. Aztán az utóbbi években elérte Budapestet is a "reggelizni most már program" hullám, és mivel jó ideje inkább a nappali szórakozás híve vagyok, az egyik kedvencem lett … Continue reading Bruncholni (ma már) emberi dolog

Program neked hétvég(r)e

Itt van az ősz, itt van újra, de szerencsére ez nem jelenti azt, hogy unatkozni kéne, sőt! Ez az időszak tök jó arra, hogy például a ruháid és kacatjaid (igen tudom, hogy neked is vannak!) között rendet tegyél. Én annak a híve vagyok, hogy egy részét érdemes elajándékozni, másik részét pedig eladni, ha van hozzá … Continue reading Program neked hétvég(r)e

Go-go high – fizetettlen promóció a Mátrának

Szokták kérdezni tőlünk az emberek, hogy mikor szoktunk pihenni, és amúgy szoktunk, de azért az is elég gyakori, hogy a hétvégéket teletömjük nappali programokkal. Valakinek szomorú, más viszont át tudja érezni, hogy van az a kor, amikor a nappali fényes aktivizmus megfizethetetlen, na meg persze embere is válogatja. Szóval én buliajánló helyett szívesen osztok meg … Continue reading Go-go high – fizetettlen promóció a Mátrának

Hosszúléptünk, és volt benne 5 dolog, amit imádtam

Először kb. két éve hallottam a Hosszúlépés.Járunk? sétákról, és már akkor is csak jókat. Aztán tavaly karácsonyra kaptunk egy páros sétajegyet, és így év vége felé ráeszméltünk, hogy fel kellene használni, úgyhogy kerestünk-kutattunk és a Rejtett Zsinagókák tematikára esett a választásunk. Ha egy szóval kéne elmondanom, akkor annyi lenne a véleményem, hogy IMÁDTAM, de kicsit … Continue reading Hosszúléptünk, és volt benne 5 dolog, amit imádtam