Viszlát!

Nem restellem, hogy kicsit eltűntem az utóbbi napokban, ugyanis szerettem volna az év végén kicsit pihenni, kikapcsolni és a mindennapoktól eltérően eltölteni 2017 utolsó napjait. Régóta éreztem, hogy szükségem van egy kis változásra, ami leginkább azt jelenti, hogy többet kell figyelnem magamra, és a körülöttem lévőkre is…Na, de ne szaladjunk még ennyire előre!

Mint minden év, számomra 2017 is különleges volt valamilyen szempontból, ugyanis sok új dolgot és változást hozott az életembe. Munkát váltottam, elindítottam a saját vállalkozásomat, saját blogot indítottam, rengeteget utaztam idén, és eközben leginkább a pihenést és a magamra figyelést mellőztem, ami látszólag nem volt jó döntés. Ezt azért szerencsére már év közben sikerült észrevennem, úgyhogy azt hiszem, időben elindultam a helyes irányba, de rengeteg még a tennivaló, ami a testi és lelki egészségemet illeti. Éppen ezért, míg az idei évemet leginkább az utazásnak szenteltem, 2018-at a testi és lelki fejlődésemnek szeretném dedikálni. Rengeteg tervem van szokás szerint, amihez hozzátartozik az is, hogy a blog is el fog kanyarodni a korábbiaktól különböző témák felé is. Természetesen megmarad az Y generációs vonal, de ezzel együtt ki fog bővülni a témák listája, és több személyes contentet is tervezek, amennyiben úgy látom, hogy lesz erre nyitottság a Ti oldalatokról. Emellett viszont figyelni fogok arra az egyensúlyra, aminek a hiánya mérgezte meg a 2017-es évem bizonyos napjait, és a korábban említett belső épülés lesz a fókusz minden tekintetben. Egyelőre ennyit 2018-ról, és most lássunk egy kis összefoglalót az elmúlt évről, ami a blogot illeti:

2017. július közepén indult el a blog, és ezalatt a közel 6 hónap alatt:

  • 68 blog bejegyzés született
  • 4.540-en látogattak el a blogra
  • 7.467 bejegyzés megtekintés történt, ami ha másnak nem is jelent sokat, nekem fantasztikus érzés.

Ezekért a számokért köszönet NEKTEK!

A legnépszerűbb bejegyzés a Nyílt levél, tőlem…  , amire azért vagyok nagyon büszke, mert ez az iromány egy igazán szívből jövő, szubjektív tartalomként jött létre. A top 5 lista további bejegyzései sorrendben:

Végül pedig fun fact rólam, hogy nem szeretem a Szilvesztert, és évek óta nem járok buliba ezen a napon, maximum társasozós-beszélgetős estékben vagyok benne, ami az idei évben szintén meghiúsult a többiek lebetegedése miatt (innen is gyógyulást nekik <3). Az utóbbi egy hét egyébként sem mondhatnám, hogy passzív pihenéssel telt, úgyhogy ezt a két napot most tényleg az épülésemnek kívánom szentelni. Visszatekintés és évtervezés a tematika, amit nektek is tudok ajánlani, ha más tennivalótok éppen nem lenne. A hogyanról pedig nemsokára írok egy kis tipplistát nektek, hátha elkél a segítség!

Addig is mindenkinek pontosan olyan évet kívánok, amilyet Ti magatoknak szeretnétek!

***

the woman human millennial

One thought on “Viszlát!

Leave a comment