Nyílt levél, tőlem…

Amióta az eszemet tudom, mindig azt mondtátok, hogy nekünk majd könnyebb lesz. Szívesen hangoztattátok a sötét komcsi korszak borzalmas-vicces történeteit. Az illegálkodást, a trabantra évekkel előre “feliratkozást”, a “sosemvolt” banánt, a tejlevest és a vasfüggönyt is. Azt  mondtátok, mindent értünk tesztek, hogy mi már új világba születünk, és minden, de minden sokkal jobb lesz majd. Azt mondtátok, hogy nekünk már lesznek lehetőségeink, hogy mi már azt fogunk dolgozni, amit csak akarunk, ott ahol akarunk – igen, akár külföldön is! Sőt, urambocsá’ még az is elhangzott néha-néha, hogy mi majd azzal házasodunk össze, és azzal nevelünk gyermeket, akivel csak mi akarunk.

Aha, oké. Akkor mégis mi az, amin most csodálkoztok?

Ti elítéltek bennünket, mert külföldre megyünk  dolgozni, mert mi az, hogy mi itt hagyjuk a hazánkat és a családunkat. De hát nem ti mondtátok, hogy “bezzeg nektek majd könnyebb  lesz”? Ti nem értitek, hogy miért nem ülünk meg a hátsó felünkön évekig, vegetálva egy nyomasztó munkahelyen. De meg tudjátok indokolni, hogy pontosan mi is a baj ezzel? Ti szúrós szemmel néztek ránk, ha 30 éves korunkra még se házasság, se gyerek, és amúgyis bezzeg a szomszédnak már három unokája van…De megkérdeztétek egyszer is a szomszéd gyerekét, hogy boldog-e?

Y vagyok, nő vagyok és ember vagyok. Vannak olyan tulajdonságaim, talán halmozottan is, amik kifejezetten jellemzik a generációmat, és én erre büszke vagyok. Igen, az a generáció vagyok, akinek már vannak lehetőségei a szüleihez képest. Az vagyok, aki már akár iskola nélkül magába szívta az angol nyelvet, és akinek nem kell szombati tanfolyam a Microsoft Office-hoz. De tudod az is vagyok, akinek ki kell taposnia minden egyes utat. Y vagyok, akinek ki kell erőszakolni a a life-work balance-t, hogy a következő generációk kiélvezhessék. Az vagyok, akit olyan elvárásokkal nyomasztanak, mint a házasság, a gyerekszülés és a saját ingatlan, anélkül, hogy megkérdeznék, úgy egyébként boldog vagyok-e. Sőt, az is vagyok, akit még elítélnek azért, mert karrierre vágyik. Én kitaposom azt az utat, amire a jövő generációknak szüksége van azért, hogy nekik már könnyebb legyen…

Hmmm…ismerős, nem? Csak gondoljatok erre, amikor legközelebb úgy kezdenétek a mondatot, hogy “bezzeg”. Köszi!