Minél többször, minél több helyre, minél olcsóbban. Leginkább ezen van most a hangsúly, ugyanis a generációnk olyan sok minden mellett az utazási szokásokban is igen nagyon eltér az előzőktől, sőt mostanra már a következőktől is. De mégis miért?
Kezdhetném azzal, hogy az a bizonyos – névleges?! – unió sok mindent egyszerűbbé tett, mint azelőtt, és már a 8.000,- Ft-os úti okmányunkat sem muszáj kiváltanunk, ha határon túlra kívánunk kalandozni. Persze ehhez aztán az is hozzájön, hogy ezer meg egy utazási célpontot kínálnak fapados barátaink, és egyre inkább dívik újra a földi közlekedés is. Rásegít erre a #notsponsored Flixbus például, akik rohamosan fejlődnek és terjeszkednek ebben a szegmensben. Aztán persze nem szabad elfelejteni, hogy a ho(s)tel-ek is nőnek ki a földből, mint a gombák, és már ők is azt keresik, mivel is csalogathatnának bennünket leginkább. A legjobb példát erre én Brüsszelben láttam, ahol kipróbáltuk a Meininger láncot, akik kifejezetten a #millennial generációt igyekeznek megfogni az egyedi koncepciójukkal…szóval az utazás tényleg egy olyan – már egyáltalán nem – luxus, amit mi fokozottabban kiélvezünk és kiélvezhetünk, mint a többi generáció. Nem véletlen ugye, hogy ha megkérdezel valakit a környezetedben, hogy meséljen magáról és egyébként mi a hobbija, akkor most már nem a régi klasszikus ” a barátaimmal beülünk valahova” választ kapod, hanem a sokkal fancy-bb utazgatni szeretek szókapcsolatot. Azért azt hozzátenném, hogy az utazás ilyen formában még szerintem nem számít hobbinak…
Azt már akkor mindenki érti, hogy miért is olyan baromi jó nekünk, meg a lehetőségek, meg a bezzeg ti, meg a satöbbi. De azért én nem hiszem, hogy annak, hogy ezt csináljuk az egyetlen oka az lenne, hogy ja igen, mert mi már megtehetjük. Hiszen azt is megtehetném, hogy ebből a pénzből egyiptomi all-inclusive szállodában tölteném el az éves szabim felét, a másik felét meg az otthoni kipihenésre – bocs de – pazarolnám.
Látunk, tapasztalunk, tanulunk. Mi ki akarunk lépni néha, egyre többször, a jelenből, mi meg akarjuk mutatni a világnak, hogy utazunk, és mi azt érezzük, hogy ettől érdekesebbek vagyunk. És szerintem ettől tényleg érdekesebbek vagyunk! Én sosem tudtam volna meg, hogy az amerikai átlagemberek milyen irtócukik az idegenekkel, ha nem nézem meg, és sosem tanultam volna meg, hogy ne mászkáljak februárban a Vörös Téren őszi cipőben, harisnyazokniban, ha nem tapasztalom meg életem leghidegebb hidegét…
Látunk, tapasztalunk, tanulunk és raktározunk. Kell nekünk az az impulzus, amit a másország érzése ad. Kell az, hogy lássuk, máshol milyen, és igen, néha az is kell, hogy bizonyítsuk, máshol sincs kolbászból a kerítés. Létezik a midlife depression, és sokan szenvedünk benne, és ha valami, akkor én hiszem, hogy az utazás . ha csak 3 napra is -, de kigyógyít belőle.
Látunk, tapasztalunk, tanulunk, raktározunk, és posztolunk. Igen, szeretjük megosztani, amit láttunk, és amit csináltunk. De tulajdonképpen mi a baj ezzel? Mi legalább olyat osztunk meg, amit valóban átéltünk, valóban megtapasztaltunk, valóban kipróbáltunk, és nem csak a szponzorált tartalom miatt került fel a social életutunkra.
Látunk, tapasztalunk, tanulunk, raktározunk, posztolunk és egyre többet akarunk. És ha ez annak rovására megy, hogy 30 évesen még nem 2+1 fős a facebook profilképünk, az nem zavar bennünket, mert tudjuk, hogy ha és amennyiben családot szeretnénk majd alapítani, azzal nem vagyunk elkésve, és megtanultuk villámhárító módjára kezelni a csipkelődő megjegyzéseket.
Látunk, tapasztalunk, tanulunk, raktározunk, posztolunk, egyre többet akarunk és tovább is van…mondjam még?
womanhumany.wordpress.com 